Az első lépés
Pályázat benyújtása az Nemzeti Kulturális Alaphoz. Megtekinthető itt.
2021. április 27.
Pályázat benyújtása az Nemzeti Kulturális Alaphoz. Megtekinthető itt.
2021. május 18.
Jeles évfordulóra készülnek. Cikk a Kelet-Magyarországban.
2021. május 20.
Nyilatkozat a Lónyay név használatáról. Megtekinthető itt.
2021. június 7.
Ötoldalú nyilatkozat a Lónyay Emlékév kezdeményezéséről. Bővebben itt.
2021. június 21.
Beharangozó a SZON-on a Hystorizáló délutánról Bővebben itt.
2021. június 22.
Hystorizáló délután a Lónyayak öröksége témakörben. Meghívó és fotók itt.
2021. június 30.
Elutasított Nemzeti Kulturális Alap pályázat.
Bővebben itt.
2021. július 27.
Tuzsér Települési Értéktár Bizottság ülése, döntés – többek között – hogy gróf Lónyay Menyhért és unokája, gróf Lónyay Pálma vétessen fel a helyi értékek közé, valamint terjesszük fel felvételre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktárba. Lásd itt!
2021. szeptember 2.
Találkozó Budapesten a Szent György Lovagrend képviselőivel. Jelen vannak : Cseke László kancellár, dr.Újváry Zsuzsanna lovagdáma, dr. lovag Vukov Konstantin, lovag Klicsu Ferenc, Cieger András.
Egyeztetés a jövő évi Nyári Egyetem lehetséges helyszínéről, témájáról.
2021. szeptember 2.
Találkozó Budapesten Lónyay Gáborral.
2021. szeptember 2.
Egyeztetés Budapesten a Rákóczi Szövetség vezetőjével, Csáky Csongor úrral.
2021. szeptember 3.
Találkozás és egyeztetés Budapesten a Ráday Levéltár vezetésével.
2021. szeptember 3.
2021. szeptember 15.
LEADER-es pályázat benyújtása.
2021. szeptember 20.
Találkozás és egyeztetés a bodrogolaszi Lónyay-kastélyban Csomor Judittal, találkozás a település polgármesterével, Kovács Józseffel, valamint a helyi, Zempléni Ált. Isk. igazgatójával, Benkő Sándornéval.
2021. szeptember 24.
Találkozás és egyeztetés dr. Tilki Attila képviselő úrral.
2021. szeptember 28.
2021. szeptember 29.
Mit jelent Nekem a Lónyay név? címmel művészeti felhívás közzététele.
2021. október 1.
Találkozás a Szent György Lovagrend kancellárjával és a Lovagrend Sz-Sz-B-M.-i priorjával Tuzséron, valamint együtt Seszták Oszkár úrral, a Megyei Közgyűlés elnökével.
Egy héttel később részvétel a Szent György Lovagrend Rendi ülésén Visegrádon, ahol döntés született arról, hogy 2022-ben Tuzséron lesz a Lovagrend XXVIII. Nyári Egyeteme a Lónyay 200 Emlékévhez csatlakozva.
Fotók itt.
2021. október 13.
Találkozó a Michelin Hungária KFT. tuzséri telephelyének vezetőjével, Pintér Sándor úrral.
2021. október 18.
Látogatás és találkozás a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjteményben, Nyíregyházán.
2021. október 20.
Híradás a Kelet-Magyarországban a művészeti felhívásról. Bővebben itt.
2021. október 28.
Tuzsér Település Értéktár Bizottsága megtette felterjesztését a Megyei Értéktár irányába, gróf Lónyay Menyhért személyét illetően. Bővebben itt!
2021. november 1.
Lezárult a művészeti felhívás: 11 településről 101 mű érkezett be postai vagy elektronikus úton, zsűrizés hamarosan!
2021. november 3.
Találkozás és egyeztetés az Országgyűlési Múzeum Előkészítői Iroda vezetőjével, dr.Kedves Gyulával Budapesten. Jelen van még dr. Bene János, a Jósa András Múzeum c. igazgatója és Cieger András. Fotó itt.
2021. november 3.
Látogatás a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban, találkozás és egyeztetés Tóth Csaba Csongor igazgató úrral.
2021. november 4.
Találkozás és egyeztetés a Magyar Posta Zrt. Filatéliai Osztály osztályvezetőjével, Marozsán Imrével
2021. november 4.
Találkozás és egyeztetés Virág Istvánnal, a MÁV pályaműködtetési vezérigazgató-helyettesével, jelen volt Miklós Zsófia kommunikációs igazgató és Schvéd Norbert, a MÁV Rail vezetője.
2021. november 4.
Találkozás és egyeztetés a Ráday Levéltárban, kiállításokhoz konkrét anyagok megtekintése, számba vétele. Fotók itt.
2021. november 13.
2021. november 17.
Találkozás Fekete Péter kulturális államtitkárral. Egyeztetés vele a Lónyay 200 emlékév lehetséges támogatásáról Cegléden, a Magyar Népművelők Egyesülete XXXVII. vándorgyűlésén. Fotók itt.
2021. november 18.
Látogatás és találkozás a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjteményben, Nyíregyházán. Tényleges anyagok megtekintése, válogatás a kiállításra. Fotók itt.
2021. november 19.
Kapcsolatfelvétel a gróf Lónyay Menyhért leszármazottaival, női ágon. A kapcsolat felvétel sikeres, reményeink szerint vannak kapcsolódási pontok.
2021. november 26.
Értesítés a Miniszterelnökséget vezető miniszter, dr. Gulyás Gergely döntésérő a Lónyay Emlékévet illetően. Lásd itt!
2021. november 27.
Elkészült a Művészeti felhívás értékelt munkáiból a jövő évi naptár. Kimentek a hozzájáruló nyilatkozatok bekérői. Falinaptár itt.
2021. november 27.
Egyeztetés lehetséges előadókkal, valamint új programelemek bevonásáról a Lónyay 200 Emlékév kapcsán.
2021. november 30.
Értesítés a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Minisztériumot vezető miniszter asszony, Mager Andrea döntéséről emlékbélyeg és díszboríték kiadásával kapcsolatosan a Magyar Posta Zrt.-én keresztül.
2021. december 10.
Megjelent a Kelet-Magyarországban a rajzpályázat eredménye. Cikk itt.
Értesítés az EMMI Kulturális Államtitkárságáról, hogy Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár 2.000.000 Ft támogatást nyújt a Lónyay 200 Emlékév lebonyolításához. (VI/4644/2021).
2021. december 14.
Részvétel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat TOP-5.3.2-17-SB1-2018-00001 azonosító számú „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben” elnevezésű pályázatának „Megyei Értéktár” konferenciáján, mint előadó. Meghívót és a fotókat lásd itt.
2021. december 14.
Híradás a SZON-on a Megyei Értéktár konferenciáról. Lásd itt.
2021. december 15.
A Megyei Értéktár konferenciáról híradás a Kelet-Magyarországban. Lásd itt.
2021. december 15.
Az elkészült 2022-es naptárak eljuttatásának kezdete a résztvevő iskolák, intézmények, partnerek felé. Az oklevelek, jutalomkönyvek átadásáról fotók itt!
2021. december 16.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár tájékoztatása a SZON-on. Lásd itt!
2021. december 17.
Gróf Lónyay Menyhért kulturális és szellemi öröksége bekerült a megyei értékek közé. A cikket a Kelet-Magyarországból lásd itt!
2021. december 27.
Egyeztetés lehetséges előadókkal, valamint programelemek integrálásáról a Lónyay 200 Emlékévben.
2021. december 28.
Munkavégzés a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjteményben, Nyíregyházán, nagy terjedelmű anyagok megtekintése, fotózása kiállításra.
2021. december 29.
Megbeszélés a tuzséri Polgármesteri Hivatalban a Lónyay 200 Emlékévet illetően. Jelen vannak: dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő, Ferkovics Tibor Tuzsér Nagyközség polgármestere, Nagy Ernő Lónyay Község polgármestere, Klicsu Ferenc elnök, Tuzsér Községért Közalapítvány. Képek itt.
2022. január 4.
Becsatlakozás a Pénzügyminisztérium rendezvényébe, gróf Lónyay Menyhértre való megemlékezés, kiállításhoz anyagok biztosítása. Bővebben itt!
2022. január 6.
Részvétel a Pénzügyminisztérium rendezvényén, Budapesten Bővebben itt!
2022. január 6.
Megemlékezés és koszorúzás Nyíregyházán a Megyeházán, gróf Lónyay Menyhért szobránál. Bővebben itt!
2022. január 7.
Megemlékezés és koszorúzás Lónyán, a Lónyay-család sírkápolnájánál. Bővebben itt!
2022. január 7.
Megemlékezés és koszorúzás Tuzséron, a Lónyay-kastélynál lévő gróf Lónyay Menyhért szobornál. Bővebben itt!
2022. január 9.
Híradások a Kelet-Magyarországból.
- 2022. január 6.
- 2022. január 7.
- 2022. január 8.
2022. január 10.
Találkozás Takács Ede úrral Záhonyban, ahol megtekintettük az állomás épületében lévő Vasúttörténeti kiállítást. Néhány elemét integrálhatjuk a Lónyay 200 Emlékév kiállítására is.
2022. január 10.
Találkozó dr. Zsoldos Ildikóval, a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatójával, egyetemi docenssel az egyetemen.
Egyeztetés a Lónyay 200 Emlékévvel kapcsolatban.
Jelen vannak: Seszták Oszkár, a Sz.-Sz.-B.-Megyei Közgyűlés elnöke, Ferkovics Tibor, Tuzsér Nagyközség polgármestere, Klicsu Ferenc, a Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke, alpolgármester.
2022. január 10.
Találkozó dr. Drabancz Róberttel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szemle szerkesztőbizottságának tagjával a nyíregyházi Megyeházán.
Jelen vannak: Seszták Oszkár, a Sz.-Sz.-B.-Megyei Közgyűlés elnöke, Ferkovics Tibor Tuzsér Nagyközség polgármestere, Klicsu Ferenc a Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke, alpolgármester.
Egyeztetés a Lónyay 200 Emlékévvel kapcsolatban.
2022. január 10.
Híradás és összefoglalás a Zemplén Televízióban a Lónyay 200 Emlékév megnyitójáról (9.25 –től).
Nézd meg itt..!
2022. január 13.
Előadás a Zemplén FM-ben, Sátoraljaújhelyen. Fotók itt.
Hallgassd meg itt..!
2022. január 13.
Találkozás Kovács Józseffel, Bodrogolaszi polgármesterével. Egyeztetés a Lónyay 200 Emlékévvel kapcsolatban, Bodrogolasziban.
2022. január 20.
Találkozás Budapesten a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Menedzsment támogató és ügyviteli szolgáltatások üzletág (Archívum) vezetőjével, dr.Opauszki Istvánnal és az üzletág vezetőjével, dr. Hoffmann Zsuzsannával. Átbeszéltük a kutatni kívánt területet és időszakot, majd áttekintettük és szelektáltunk a rendelkezésre álló anyagokból. Igazán sikeres lett a kutatás! Fotók itt!
2022. január 20.
Találkozás Budapesten Gudenus János József családfakutatóval és dr. Jankovich-Bésán Dénessel, gr. Lónyay Menyhért leszármazottjával. Egyeztetés a nála lévő családi ereklyék bevonásáról és közkinccsé tételéről a Lónyay 200 Emlékév keretein belül. Fotó itt!
2022. január 20.
Találkozás Budapesten Lónyay Gáborral. Egyeztetés a Lónyay 200 Emlékév fejleményeiről és terveiről.
2022. január 21.
Találkozás Budapesten prof. dr. Hermann Róberttel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos helyettesével, főtanácsossal és Cieger Andrással, a BTK Történettudományi Intézet osztályvezetőjével. gr. Lónyay Menyhért naplójának kiadási lehetőségeit elemeztük.
2022. január 21.
Találkozó Budapesten a Szent György Lovagrend képviselőivel.
Jelen vannak: Cseke László kancellár, dr. Újváry Zsuzsanna lovagdáma, dr. lovag Vukov Konstantin, lovag Klicsu Ferenc. Egyeztetés a Tuzséron megrendezésre kerülő XXVIII. Nyári Egyeteméről, mely tematikája a Lónyay 200 Emlékévhez csatlakozik.
2022. január 21.
Találkozás Szegeden az ÉremVerde KFT. vezetőjével. Egyeztetés az Emlékév kapcsán készülendő érme terveiről.
2022. január 21.
Találkozás Szegeden Erdélyi Gabriellával és családjával. Gabriella dr. Lónyay Menyhért leszármazottja. Egyeztetés az Emlékév kapcsán lehetséges együttműködésről.
2022. január 21.
2022. január 29.
A Kossuth Rádió Országjáró Magazinja térségünkről, térségünkből adott műsort, riportokat. Kisvárda – Mándok mellett Tuzsér is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Végül is 8 fő tudott a mikrofon elé állni, melyet élő adásban közvetített a média. Ebben a műsorban lehetőséget kaptunk röviden ismertetni a Lónyay 200 Emlékév eseményeit. Köszönet mindenkinek, aki a településünkről szerepelt. Fotók itt!
Hallgassa meg az adást! 1. rész: Délelőtt
Tuzsér:
1. 10.21.10 – , 2. 10.37.30 – , 3-4. 11.38.45 -
2. rész: Délután
Tuzsér: 5. 15.27.40 – , 6. 15.41.50 – , 7-8. 16.20.00 –
2022. január 30.
Technikai bejárás a tuzséri Református templomban, Szarka Tamás lehetséges koncertje apropóján, mely a Fesztivál a Lónyay-ban elnevezésű eseménysorozatban valósulhatna meg, április elején.
Jelen vannak: Bodnár Róbert református lelkész, Klicsu Ferenc és a két technikus. Fotó itt.
2022. január 31.
A Szent György Lovagrend Sz.-Sz.-B. Megyei Priorátusának ülése Nyíregyházán. Tájékoztatás az előttünk álló feladatokról, közös koncepció megalkotása. Kezdetét veszi a XXVIII. Nyári Egyetem szervezése. Fotó itt!
2022. február 2.
A Lónyay 200 Emlékév első kiadványa, a Tuzsér és a Lónyayak című 2., változatlan kiadása nyomdába került. Pdf. formátumban itt elolvashatod!
2022. február 18.
2022. március 9.
Sajnálattal értesítjük az érdeklődőket, hogy a jelenlegi háborús helyzet miatt a tervezett kulturális fesztivál elmarad. A tervezett programokat itt megnézhetik.
2022. március 17.
Tartalmas beszélgetés az Európa Rádió Svédasztal című információs magazinjában felvételről. A műsor meghallgatható a rádió oldalán, 15.25-től kezdődik: Itt
2022. március 17.
Egyeztetés Fejérdy Gergely úrral, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos igazgatóhelyettesével Budapesten. A téma: szervezetük bevonása a Lónyay 200 Emlékév eseménysorozatába.
A fotón: Cieger András, Klicsu Ferenc, Fejérdy Gergely.
2022. március 18.
Herceg Lónyay Elemér hagyatéka egy részének áttekintése a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárában. Az anyag egy részének kijelölése, mely bekerülhet a tervezett kiállításokba. Képek itt.
2022. március 19.
Találkozó Nádosy Szilviával, gróf Lónyay Menyhért leszármazottjával Nemeskén. A fellelhető fotók, dokumentumok áttekintése, beemelésük a Lónyay 200 Emlékév kiállításaiba. Képek itt.
2022. március 24.
Értesítés az Emberi Erőforrások miniszterétől, prof.dr. Kásler Miklóstól: A Lónyay 200 Emlékév támogatását illetően. Lásd itt!
2022. március 24.
Részvétel a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola által szervezett ünnepi megemlékezésen. Szervezetünk ajándékokat adott át a különbféle versenyek győzteseinek, valamint koszorút helyezett el a leleplezett Lónyay emléktáblánál. A meghívó és fotók itt!
2022. április 5.
2022. április 11.
Elkészült a 17 db roll-up-ból álló, A Lónyayak eltűnt világa című kiállítás digitális verziója. Egy roll-up nyomdába küldése. Lásd az eredményt!
Aztán megérkezett atöbbi 16 is. Lásd itt!
2022. április 19.
Nyomdába került Cieger András: Lónyay Menyhért című munkájának 2. kiadása, melyet szervezetünk gondoz, a Batthyány Lajos Alapítvány támogatásával.
2022. április 22.
Találkozó Nyíregyházán a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatójával, Kujbusné dr. Mecsei Évával és Garas Norbert kollégájával.
Egyeztetés az augusztus végi lehetséges levéltári konferenciáról. Találkozó a Megyeházán dr. Drabancz Róberttel, a NYE tanárával.
Egyeztetés egy lehetséges pályázati felhívásról, valamint egy lehetséges konferenciáról a Megyeházán.
2022. április 26.
Támogatási szerződés aláírására került sor a Lónyay 200 Emlékév tekintetében a Batthyány Lajos Alapítvány székhelyén, Budapesten, a Lónyay-villában.
2022. április 28.
A március végére tervezett kulturális fesztivál a szomszédban lévő háború miatt elmaradt, hiszen Kárpátaljai helyszín, Beregsom is résztvevő állomása a Lónyay 200 Emlékévnek! Az új menetrendet lásd Itt! Nagy szeretettel várunk mindenkit!
2022. áprlis 30.
Olvasd itt!
2022. május 2.
Megkezdődött a kulturális fesztivál, 7 nap, négy helyszín, 15 esemény.
Fotók az 1. napról: lásd itt.
2022. május 3.
Fotók a 2. napról: lásd itt!
2022. május 3.
A Zemplén TV híradása a bodrogolaszi eseményről. Lásd itt 09.34-től!
2022. május 4.
Fotók a 3. napról: lásd itt!
2022. május 4.
Beharangozás a SZON-on! Olvasd Itt!
Valamint a Kelet-Magyarországban! Lásd itt!
2022. május 5.
2022. május 5.
Híradás a tuzséri eseményről, lásd itt: 12.27-től!
2022. május 6.
Több pályázati kiírás is megjelent az emlékévvel kapcsolatban:
- Történelmi vetélkedő meghirdetése. A részleteket és felhívást lásd itt! Jelentkezési lap letölthető innen, vagy a Rákóczi Szövetség oldaláról.
- Történelmi pályázati felhívás. A részleteket lásd itt! Jelentkezési lap letölthető innen, vagy a Magyar Történelmi Társulat honlapjáról.
2022. május 6.
Fotók a 5. napról, Deregnyőn: Lásd itt!
Híradás az Európa Rádióban. Hallgassa meg itt! A hangtárban 2022. május 3. - 15.40, és május 4. - 8.40 körül található a beszélgetés.
Híradás a fesztiválról a Zemplén TV-ben (13.23-tól).
2022. május 7.
2022. május 7.
2022. május 8.
Fotók a fesztivál 7. napjáról: lásd itt!
Híradás Fesztiválról a Zemplén TV-ben, 13.23-tól.
2022. május 9.
Tuzsér és a Lónyay család kapcsolatáról olvashattak a Kelet-Magyarország oldalain: lásd itt!
2022. május 10.
Riport gróf Lónyay Menyhért szépunokájával!
Olvasd itt!
2022. május 12.
2022. május 14.
Újabb híradások a Kelet-Magyarországban és a SZON-on.
2022. május 15.
Lónyára érkezett a Lónyayak eltűnt világa című vándorkiállítás!
A meghívót és a fotókat lásd itt!
2022. május 15.
Elkészült szervezetünk újabb kiadványa:
Cieger András: Lónyay Menyhért. Lásd itt!
2022. május 16.
Meghosszabbított határidő május 20.-ig!
Erről olvass többet a cikkben!
2022. május 17.
A meghívót, az előadások anyagát, az elnöki beszédet, valamint a fotókat lásd itt!
A Zemplén TV tudósítása az eseményről 11:18-tól.
2022. május 17.
2022. május 18.
Híradás a Magyar Tudományos Akadémia honlapján a közös rendezvényről. Nézd meg itt!
Híradás a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján Lónyay Menyhért restaurált Díszpolgári Oklevelének ünnepélyes, jelképes átadásáról. Az okmány helyreállítását szervezetünk kezdeményezte. Nézd meg itt!
Híradás a Történettudományi Intézet honlapján. Nézd meg itt!
Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is beszámolt a jeles napról. Nézd meg itt!
2022. május 19.
Megtekintettem a tervezett Emlékérmek gipszlenyomatait Szegeden, majd Karcagon is megnéztem a kisplasztika és dombormű terveit.
Nézd meg Te is itt!
2022. május 20.
Lezárult a gróf Lónyay Menyhért születésének 200. évfordulójára rendezett történelmi vetélkedőre
való jelentkezés. Köszönjük minden csapatnak a tervezett részvételt, jó felkészülést kívánunk!
Határon innen és túl közel 20 csapat jelentkezett. Az 1. forduló részleteiről az információk
hamarosan!
2022. június 7.
Lezajlott a történelmi vetélkedő 1., online fordulója. Köszönjük a részvételt a csapatoknak, az eredmények és a döntő részletei hamarosan!
2022. június 7.
2022. június 7-8.
A rendezvény előkészületei... Képek.
2022. június 9.
Megnyílt a Lónyay, a vasútépítő, avagy a Nyíregyháza - Ungvár vasútvonal építése
című kiállítás. A meghívót és az ott készült képeket nézd meg itt!
A kiállítás megtekinthető 2022. június 20-ig.
Az Európa Rádióban 2022. június 9-én elhangzott riportokat hallgasd meg itt és itt!
Híradás a kiállítás megnyitóról a Zemplén TV-ben, 8:40-től. Nézd meg itt!
A Kossuth Rádió Hajnaltáj című műsorában elhangzott riport, 2022. június 11-én. Hallgasd meg itt!
Zemplén Tv - Mecénás c. műsora (2022.06.03.) - Lónyay kiállítás megnyitó 11.04-től.
2022. június 9-10.
Megnyitotta kapuit a Gyereknap a Lónyay-kastély területén, a MÁV ZRT. támogatásával.
A két napos eseményről itt megnézheted a képeket!
A Görög Katolikus Egyház Nyíregyházi Tanoda Irányító Szervezetének Tanodái is részt vettek a
pénteki nap eseményein, a tudósítást nézd meg itt!
2022. június 10.
2022. július 1.
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti gróf Lónyay Menyhért
születésének 200. évfordulóját. Képek itt!
További hírek az eseményről:
- infovilag.hu
- mabeosz.hu
- eshop.posta.hu
2022. július 10.
Elkezdődött a Kárpát-Fest, - minden, ami kultúra - rendezvénysorozat a Lónyay 200 Emlékév keretein belül. A Fesztivált az a Pénzügyőr Zenekar nyitotta, meg, melyet mint intézményt (Magyar Királyi Vám- és Pénzügyőrséget) Lómyay Menyhért alapította 1867-es pénzügyminiszterré való kinevezését követően.
Beharangozó cikkek és programajánlók itt.
Az első napról nézd meg a képeket itt!
2022. július 12.
A Kárpát-Fest második napja. Képek itt.
2022. július 12.
A nemrégiben megjelent emlékbélyeg és díszboríték megjelenéséről a SZON is beszámolt.
Olvasd el itt!
2022. július 12.
A Kárpát-Fest harmadik napja. Képek itt.
A szabadtéri esemény fotóit készítette a Bekker Films.
Híradás a Kárpát-Fest 3. napjáról a Zemplén Televízióban.
13:14-től Te is megnézheted itt!
2022. július 13.
A Kárpát-Fest negyedik napja. Képek itt.
2022. július 14.
A Kárpát-Fest ötödik napja. Képek itt.
2022. július 15.
A Kárpát-Fest hatodik napja. Képek itt.
2022. július 16.
A Kárpát-Fest hetedik napja. Képek itt.
2022. július 17.
A Kárpát-Fest nyolcadik napja. Képek itt.
2022. július 20.
Az Európa Rádió riportja a Lónyay 200 Emlékév közelmúltbeli és közelbeni eseményeiről.
2022. július 23.
Beharangozó a hamarosan kezdődő Nyári Egyetemről, melynek témája természetesen a Lónyay-család.
A Keletben itt olvashatod!
2022. július 24.
Beharangozó a holnap kezdődő Nyári Egyetemről a SZON-on itt.
2022. július 25.
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Szent György Lovagrend XXVIII. dr. Bárdos István Nyári Egyeteme a Tuzsér Községért Közalapítvány közös szervezésében, Tuzséron a Lónyay-kastélyban. A téma a Lónyay 200 Emlékévhez szorosan illeszkedett.
Az 1. napról készült fotókat megnézheted itt!
A Szon-on megjelent írást itt találod.
Tudósítás a Nyári Egyetem 1. napjának eseményeiről a Zemplén TV-ben. Nézd meg te is 08.34-től itt!
Riportok a Nyári Egyetem nyitó napjáról a Kossuth Rádióban, amelyek különböző időpontokban hangzottak el:
Tuzsér, a lovagrend és a megye
Tuzsér, főúri nők a 17. században
Tuzsér, Lónyay Menyhért a vasútépítő
Tuzsér, Lónyayak hagyatéka
2022. július 26.
2022. július 27.
A nap eseményei képekben itt!
2022. július 28.
A nap eseményei képekben itt!
2022. július 29.
A nap eseményei képekben itt!
2022. augusztus 1.
Híradások a Nyári Egyetemről:
- Beregi Múzeum
- Magyar Nemzeti Levéltár
- Veritas Intézet
2022. augusztus 23.
Megjelent egy beharangozó cikk a Lónyay források című mikrokonferenciáról a Kelet-Magyarországban.
2022. augusztus 25.
A Nyíregyházi Városvédő Egyesület és a Magyar Történelmi Társulat Facebook oldalán is megjelent az esemény.
2022. augusztus 29.
A rendezvény képei itt láthatók.
2022. augusztus 30.
- Ámik Ákos: Eszközök és célok: Lónyay Menyhért munkája a nyírvizek szabályozásáért Szögyény Emilhez írott leveleinek tükrében - letöltés
- Garas Norbert: Lónyay Menyhért kutatásának lehetőségei az MNL SzSzBML-ben - letöltés
- Dr. Kovács Áron: Lónyay iratok a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Levéltárában - letöltés
- Künstlerné Virág Éva: A Lónyay család és levéltára - letöltés
- Híradás a tegnapi eseményről a SZON-on.
Olvasd el Te is!
- Újságcikk a kelet-Magyarországban itt.
2022. augusztus 31.
2022. szeptember 1.
A szeptember 2.-ai „A Hagyományok útján – Megyei értéktalálkozó” tuzséri állomásán a Tuzsér Községért Közalapítvány nemcsak finom gasztro élményben szeretné részesíteni a nagyérdeműt, hanem külön standdal készül reprezentálni a Lónyay 200 Emlékévet is, hiszen gróf Lónyay Menyhért és a tuzséri Lónyay-kastély a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár része, így a megyei identitás oszlopos, megbecsült elemei. Látogass el Te is a rendezvényre, s keresd a standunkat!
2022. szeptember 2.
2022. szeptember 8.
Beharangozó a holnapi rendezvényről a SZON-on, melyre Bodrogolasziban kerül sor a Lónyay 200 Emlékév keretein belül.
Olvasd el te is!
2022. szeptember 9.
2022. szeptember 12.
Gyere velünk te is!
2022. szeptember 13.
A levéltári konferenciáról bővebben a Zemplén Tv műsorán keresztül. Nézd meg te is itt!
2022. szeptember 19.
Számos programmal várjuk az érdeklődőket 4 településen! Színház, konferencia, könyvbemutató, kiállítás, versenyek, sportesemény, koncert, kulturális programok. Gyere velünk! Az 1. nap színházi eseményeiről nézd meg a képeket itt!
2022. szeptember 20.
Történelmi vetélkedő a Lónyay Menyhért Általános Iskola tanulóival. A fotókat nézd meg itt!
2022. szeptember 21.
A harmadik napon labdarúgó tornát is tartottunk. Fotók itt.
A Kelet-Magyarország is tudósít a Lónyay-hétről. Olvasd el te is!
2022. szeptember 22.
Tuzséron a Lónyay Menyhért Általános Iskolában és Vásárosnaményban a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskolában.
Egyikben történelmi divatbemutató volt, a másikban kiállítás megnyitó.
A meghívót és a fotókat nézd meg itt!
Beharangozó a holnapi napról a SZON-on!
Olvasd el Te is itt!
2022. szeptember 23.
A mai nap eseményeit beharangozta a Kelet-Magyarország is, olvasd el te is itt!
A mai nap eléggé mozgalmasra sikeredett, konferenciák, gyerekműsor, operett gála. Ráadásul mind-mind a Kultúrházak éjjel-nappal keretében és két helyszínen is, Tuzséron és Lónyán.
A meghívót és a fotókat a nap eseményeiről lásd itt!
2022. szeptember 24.
2022. szeptember 25.
Bodrogolasziban zárult a mozgalmas Lónyay-hét. Pelsőczy László: Fohász a magyarságért című előadása felemelő volt az Árpád-kori templom szomszédságában. A fotókat nézd meg itt!
2022. szeptember 27.
Az elmúlt héten zajlott Lónyay-hét keretében számos megmérettetésre is lehetőség nyílott a tanuló ifjúság előtt a tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskolában. Ma ezeknek a versenyeknek az eredményhírdetése és jutalmazása is megtörtént. Nézd meg a fotókat itt!
2022. szeptember 28.
A Lónyay-hét eseményein a ZTV is járt, a Bodrogolasziban készült híradást nézd meg te is!
2022. október 12.
Október 14-én 10 órától minikonferencia és könyvbemutató lesz Bodrogolasziban. Beharangozó jelent meg a Kelet-Magyarországban az eseményről.
2022. október 14.
Október 17-én 17 órától folytatódik a sorozat, ezúttal Budapesten a Lónyay-villában. Az eseményről beharangozó jelent meg a Kelet-Magyarországban.
2022. október 14.
Bogrogolasziban minikonferencia és könyvbemutató várta az érdeklődőket. Itt a Lónyay-család deregnyői, valamint helyi ágának kapcsolódását a Habsburgokkal próbáltuk bemutatni. A meghívót és fotókat lásd itt!
A rendezvényen ott volt a Zemplén TV is, a tudósítást 09.27-től megnézheted itt!
A mai konferenciáról a Habsburg Ottó Alapítvány is beszámolt a honlapjukon!
Olvasd el itt!
2022. október 15.
Részvétel a Szent György Lovagrend rendi ülésén Visegrádon, ahol a Nyári Egyetemről is hallhattunk beszámolót.
A fotókat nézd meg itt!
2022. október 17.
A Batthyány Lajos Alapítvány székhelyén, a Lónyay-villában tartottunk eseményt.
A meghívót és a fotókat nézd meg itt!
A rendezvényről a Zemplén TV tudósított, itt megnézheted 12.18-tól!
Az eseményről a Batthyány Lajos Alapítvány is beszámolt. Itt megnézheted!
2022. október 21.
A Zemplén Televízió Mecénás című adása műsorra tűzte a Bodrogolasziban megrendezett
2022. október 14.-ei konferencia és könyvbemutatóról készült felvételét.
18.39-től te is megnézheted itt!
2022. október 26.
A Kelet-Magyarországban beharangozó jelent meg a holnapi kiállítás megnyitóról. Olvasd el Te is!
Zajlik a kiállítás építése, gőzerővel... Néhány fotót megnézhetsz te is!
2022. október 27.
Ma nyílt meg a Lónyay Menyhért és a Felső-Tiszai vízügy című kiállítás. A meghívót és a fotókat itt megnézheted!
2022. október 28.
2022. október 29.
A Lónyay Márta által írt hét kötetes napló feloldásra került. Jankovich-Bésán Dénes, Gudenus János József, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésében (azon belül Komáromi Csaba) áldozatos munkával végezték a feladatot. A Grófkisasszonyok címet kapó munka tördelésre, szerkesztésre átadásra került a JPG Stúdió Bt.-nek. Lassan kezd kiadvány formát ölteni…
2022. október 29.
Beharangozó a Dunamelléki Református Egyházkerülettel közösen szervezett konferenciáról a Kelet Magyarországban. Olvasd el Te is!
2022. november 2.
Az október 27.-ei kiállítás megnyitón a Zemplén TV is ott járt! A tudósítást nézd meg Te is 13.14-től!
2022. november 3.
Híradás a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő konferenciáról a Magyar
Nemzet Online-on. Olvasd el Te is!
2022. november 4.
Lezajlott a Dunamelléki Református Egyházkerülettel közösen szervezett konferencia és kiállításmegnyitó Budapesten a Ráday Házban. Fotók itt. (Fotó: Vargosz, forrás: www.parokia.hu) További képek itt.
A ma lezajlott eseményről a parokia.hu portál már be is számolt!
Olvasd el Te is, itt!
A Lónyay 200 Emlékév mai eseményét a Magyar Nemzet Online is beharangozta.
Itt elolvashatod Te is!
A Magyar Nemzet cikkét az újságban is olvashatod... itt!
2022. november 5.
2022. november 7.
2022. november 7.
Ma délelőtt Vásárosnaményban zajlott a minikonferencia valamint könyvbemutató.
A meghívót és fotókat nézd meg itt!
2022. november 7.
Ma délután a tuzséri Lónyay-kastélyban a Magyar Tudomány Ünnepének keretein belül emlékeztek gróf Lónyay Menyhértre, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt. A meghívót és a fotókat megnézheted itt!
2022. november 8.
A tegnapi eseményről beszámolt a Beregi Múzeum is, itt olvashatod Te is!
2022. november 9.
A hétfő délutáni tuzséri rendezvényen ott járt a Zemplén Televízió is. Te is megnézheted a híradást itt, 09.18-tól.
2022. november 15.
Még október 31-én lezárult a Történelmi Pályázati Felhívásunk. Többen is jelentkeztek, de sajnos csak egy pályamunka érkezett be. Ennek bírálatát itt olvashatod!
2022. november 15.
Az október 27.-ei kiállításmegnyitóról beszámolt az ERDŐS újság is! Itt elolvashatod!
2022. november 16.
2022. november 16.
Találkozó Borbás Márton szobrászművésszel. A gróf Lónyay Menyhértet ábrázoló kisplasztika és emléktábla készültségi fokát tekintettük meg, illetve a további teendőket beszéltük át. A fotókat itt megnézheted!
2022. november 18.
Beharangozó jelent meg a Kelet Magyarországban a Lónyay 200 Emlékév következő eseményéről. Itt elolvashatod Te is!
2022. november 21.
A Ráday Házban, 2022. november 4-én rendezett konferenciáról a Zemplén TV hosszabban is
beszámol a Mecénás című műsorában.
17.13-tól Te is megnézheted!
2022. november 22.
2022. november 22.
Lezajlott a Lónyay utca Református Gimnázium és Kollégiumban a mai rendezvényünk, amelyről később átsétáltunk a Török Pál utcába.
Itt a Dunamelléki Református Egyházkerület által állított gróf Lónyay Menyhértet ábrázoló emléktáblát leplezett le Veres Sándor, az egyházkerület főgondnoka és Klicsu Ferenc, Tuzsér Nagyközség alpolgármestere. Nagyon megtisztelő volt a felkérés. A rendezvényekről készült képeket és meghívókat itt megnézheted!
A mai eseményről a www.parokia.hu portál már be is számolt. Az emléktábla avatást a cikk vége felé
olvashatod el, itt!
2022. november 25.
A Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégiumban lezajlott rendezvényen, valamint az
Emléktábla avatáson a Zemplén TV is ott járt.
Az elkészült tudósítást Te is megnézheted itt 09.02-től!
2022. november 26.
Cikk jelent meg a Kelet Magyarországban a november 29.-i konferenciáról. Itt Te is elolvashatod!
2022. november 27.
A Megyeházán megrendezésre kerülő rendezvényről a SZON-on is írtak, Te is elolvashatod itt!
2022. november 29.
Nagyszabású konferencia a szabolcsi Megyeházán a Lónyay 200 Emlékév keretében. A meghívót és a fotókat megnézheted itt!
A mai eseményről a SZON már be is számolt. Itt olvashatod te is!
A nyíregyházi Napló is beszámolt az eseményről cikk és híradó formájában. Itt olvashatod és meg is nézheted!
Az eseményről a Kölcsey TV is beszámolt. Itt te is megnézheted!
A Zemplén TV is ott járt a konferencián, a tudósítást itt megnézheted, 10.06-tól!
2022. november 30.
Cikk a tegnapi konferenciáról a Kelet-Magyarországban.
Itt Te is elolvashatod!
2022. november 30.
A budapesti Mátyás utcában munkamegbeszélés zajlott a Grófkisasszonyok címet viselő kiadvány
kapcsán. Jelen vannak: Gudenus János József, Jankovich B. Dénes, Komáromi Csaba és Klicsu Ferenc.
A fotókat megnézheted itt!
2022. november 30.
A NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége és a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének együttműködésében ismeretterjesztő előadásra és kiállítás megnyitó került sor. A meghívót és a fotókat megnézheted itt!
2022. december 1.
2022. december 2.
Elkezdődött az Advent a Lónyay-ban programsorozatunk. Első állomásunk Bodrogolaszi volt, helyszín az Árpád-kori katolikus templom. A plakátot és a fotókat megnézheted itt!
2022. december 3.
Az Advent a Lónyay-ban programsorozat a második napján Tuzsérra, a református templomba érkezett. A fotókat megnézheted itt!
2022. december 4.
Az Advent a Lónyay-ban programsorozat 3. napján Lónyára látogattunk. A fotókat megnézheted itt!
2022. december 7.
A 2022. november 29.-én, a Megyeházán konferencia zajlott a Lónyay 200 Emlékév keretében.
Mint korábban írtuk, tudósított erről a Zemplén Televízió, de most a Mecénás című műsoruk
hosszabban is beszámol az eseményről. Nézd meg Te is itt, 16.18-tól!
2022. december 8.
A holnapi, Deregnyőn megrendezésre kerülő konferenciát és könyvbemutatót a Kelet-Magyarország is beharangozta. Elolvashatod itt!
2022. december 9.
Stúdióbeszélgetés a Zemplén TV-ben a Lónyay 200 Emlékév eddigi eredményeiről és a folytatásról. Jelen vannak: dr. Cieger András (ELTE), Nagy Ernő (Lónya), Klicsu Ferenc (Tuzsér). A képeket itt megnézheted!
2022. december 9.
A Lónyayak egyik ősi fészkében, a deregnyői Lónyay-kastélyban rendeztünk konferenciát és könyvbemutatót. A meghívót és a fotókat itt megnézheted!
2022. december 11.
Az adventi koszorú harmadik gyertyáját szervezetünk elnöke, Klicsu Ferenc gyújthatta meg Tuzséron,
a Templom téren. A megtiszteltetés a Lónyay 200 Emlékév lebonyolításáért érte. A plakátot és
fotókat itt megnézheted Te is!
2022. december 13.
A deregnyői Lónyay-kastélyban tartott konferencián a Zemplén TV is ott járt.
A tudósítást Te is megnézheted itt, 14.29-től!
2022. december 14.
A Ráday Ház, a Lónyay úti iskola, illetve a Török Pál utcai eseményekről tudósított a Reformátusok Lapja is. Itt elolvashatod Te is!
2022. december 15.
A november 29.-ei nyíregyházi konferenciáról a Beregi Múzeum is beszámolt. Olvasd el Te is itt!
2022. december 16.
Híradás a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium honlapján a november 22.-ei
rendezvényről. Itt elolvashatod Te is!
2022. december 17.
Híradás a Mátyás utcai eseményről a Zemplén TV Mecénás című műsorában, bővebben.
Te is megnézheted itt, 08.28-tól!
2022. december 18.
2022. december 18.
A Gladius Hungaricus régizene együttes a deregnyői Református Tanulmányi Központban kápráztatta el közönségét. Ez volt idei utolsó rendezvényünk. A fotókat megnézheted itt!
2022. december 20.
Az Erdős Újság is beszámolt a november 30.-ai eseményről, itt elolvashatod Te is!
2022. december 23.
A Zemplén Televízió stúdiójában felvett beszélgetést (2022.12.09) műsorra tűzte a csatorna.
Te is megnézheted itt!
2023. január 6.
2023. január 7.
Elkészültek a gróf Lónyay Menyhértet ábrázoló kisplasztikák, valamint emléktáblák. Nézd meg Te is, itt!
2023. január 13.
Kitartó és áldozatos munkát követően a mai napon nyomdába került a Grófkisasszonyok a 20. század elején, Gróf Lónyay Márta naplója 1912–1922 című kiadványunk. A könyv megjelenésében köszönjük a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai közreműködését. A könyv borítóját megnézheted itt!
2023. január 17.
Még az elmúlt év november 30-án volt rendezvényünk a NAVNYOSZ együttműködésében. A
Lónyayak letűnt világa című kiállítást nyitottuk meg a budapesti Mátyás utcába. Innen a NAV berkein
belül számos helyszínen állították ki az anyagot, mely nagy érdeklődést váltott ki. A dokumentumban
lásd a felsorolást. A kiállítások január 22-én záródnak, a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban.
A helyszíneken készült fotókat itt megnézheted.
2023. január 21.
Szervezetünk a Budapest-Csillaghegyi Református Egyházközséggel közösen folytatja a Lónyay 200
Emlékév programjait. Kiállítás és ismeretterjesztő előadás várja a nagyérdeműt. Az eseményt a SZON és parokia.hu is beharangozta.
2023. január 22.
Nem pihen a Lónyay 200 Emlékév lendülete. Újabb helyszínen került bemutatásra a Lónyayak letűnt világa című kiállítás, a Magyar Kultúra napi eseménybe ágyazva. A meghívót és a fotókat itt láthatod!
2023. január 24-25.
Fővárosunkban több eseményen is részt vett a szervezetünk elnöke, Klicsu Ferenc.
A Batthyány Lajos Alapítvány támogatásáról kellett prezentált szakmai beszámolót tartani a
székhelyükön, a Lónyay-villában. Aztán a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban vett részt egy
megbeszélésen. Másnap a gróf Lónyay Márta visszaemlékezéseit tartalmazó, hamarosan megjelenő
kiadványunk lehetséges könyvbemutató helyszíneiről történt egyeztetés. Néhány fotót
megtekinthetsz itt!
2023. január 25.
A Kelet cikket jelentetett meg az Emlékév összegzése gyanánt. Az Emlékév csak a naptári számítás szerint fejeződött be, de tennivaló van még bőven, sőt a tavaly kitört háború miatt az átütemezések révén átcsúsztak programok, események erre a naptári évre. Tehát a Lónyay 200 Emlékév folytatódik. A cikket elolvashatja itt!
A cikk megjelent a SZON-on is, olvashatod online is, itt!
2023. február 2.
Az a megtiszteltetés érte szervezetünk elnökét, Klicsu Ferencet, hogy a Lónyay 200 Emlékév
levezényléséért az Év Embere megtisztelő elismerésre jelölték Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében. A cikket itt vagy itt elolvashatod!
Itt pedig szavazhatsz is!
https://www.szon.hu/evembere2022
2023. február 4.
Elkészült a Grófkisasszonyok a 20.század elején című újabb kiadványunk. Az elkészült kiadványok megérkezés után a Művelődési Házban, a fotókat megnézheted itt!
2023. február 7.
A közelgő könyvbemutatóról a Petőfi Irodalmi Múzeum is beszámol. Itt elolvashatod!
2023. február 11.
Hosszas és többrétű munkát követően a mai napon nyomdába került Lónyay Gábor ajándéka. A
Naplót Lónyay Menyhért írta, s a következő címet adta neki: „Napló - Jegyzetek a 1847-diki
országgyűlésről”, mely a csodával határos módon maradt meg. Köszönet Lónyay Gábornak. A könyv
borítóját megnézheted itt!
2023. február 13.
A Lónyay 200 Emlékév keretében holnap könyvbemutatót tart szervezetünk a Petőfi Irodalmi
Múzeumban. Az eseményről a SZON is beszámol. Itt elolvashatod!
2023. február 14.
Nagy érdeklődés kísérte a Lónyay 200 Emlékév keretében bemutatott újabb, a Lónyay családhoz köthető kiadványunk bemutatóját. A PIM Díszterme adott otthont a rendezvénynek, mely szinte zsúfolásig megtelt. A rendezvény meghívóját, valamint az ott készült fotókat itt megnézheted!
2023. február 15.
2023. február 22.
A Kelet ma is beszámolt a nemrég történt könyvbemutatóról. Itt elolvashatod te is!
2023. február 23.
A múlt heti könyvbemutatón a Zemplén TV is ott járt.
A tudósítást itt megnézheted Te is 14:19-től!
2023. február 26.
A SZON megosztotta a korábbi cikket, itt elolvashatod Te is!
2023. február 27.
Megérkezett a nyomdából a legújabb könyvünk, mely alapját Lónyay Menyhért eredeti, kézzel írott anyaga adta. A Naplót Lónyay Gábornak köszönhetjük, a sajtó alá rendezést pedig dr. Hermann Róbertnek. A fotókat itt megnézheted!
2023. március 16.
A SZON beszámol a holnapi avatásról. Itt elolvashatod Te is!
2023. március 17.
Március idusán felavattuk az első, gróf Lónyay Menyhért bronz domborművel ellátott márvány emléktáblát a Lónyayak egyik ősi fészkében, a felvidéki Deregnyőn található egykori kastélyukban. A másik emléktábla a kárpátaljai Beregsom Lónyay-kastélyába készült, de ennek avatása még várat magára.
Az eseményről készült fotókat megnézheted itt!
2023. március 17.
Az eseményen ott járt a V4 Híradó stábja is. Az általuk készített anyag már be is került az M1 V4
Híradójába!
02.07-től Te is megtekintheted, itt!
2023. március 21.
Gróf Lónyay Menyhért emléktáblájának leleplezésén a Zemplén TV is ott járt.
Itt megnézheted a tudósítást Te is 12.07-től!
2023. március 26.
A Mecénás című műsor hosszabban is beszámol gróf Lónyay Menyhért emléktáblájának avatásáról.
Itt te is megnézheted 20.11-től.
2023. április 3.
A deregnyői Református Újságban cikk jelent meg a márciusi emléktábla avatásról.
A 4. oldalon Te is elolvashatod itt!
2023. április 6.
Az Emlékév eseményeit – mint ahogyan azt tudják – folyamatosan bemutattuk Önöknek. A most
elkészült kicsivel több mint 1 órás film ízelítőt nyújt az Emlékév 2022-ben történt eseményeiről. Ezen
keresztül bepillanthatunk gróf Lónyay Menyhért szinte ember feletti munkájába, valamint jobban
megismerhetjük a Lónyay-család szerepét a magyar történelemben. A filmet Ön is megnézheti itt!
2023. április 12.
A Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai blogja közreadta a könyv egyik szerzőjével, Komáromi Csabával
készült interjúját. Itt olvashatod Te is!
2023. május 3.
Ez a kiadvány egy szeletkéje az elmúlt évben elhangzott előadásoknak. A címe: Fejezetek a Lónyay család történetéből. Hamarosan kézbe is veheti a kedves olvasó!!!
2023. május 9.
A Zemplén Televízió riportot készített a Lónyay 200 Emlékév szervezőjével az eddigi tapasztalatok
tükrében. A riportot itt megnézheted!
2023. május 10.
A május 26.-ai, Pénzügyminisztériummal közösen szervezett könyvbemutató kapcsán
egyeztetésre került sor a Pénzügyminisztérium, a Lónyay-Hatvany-villa, a Batthyány Lajos Alapítvány
munkatársai és szervezetünk részvételével.
A megbeszélést követően újabb egyeztetés zajlott. Résztvevők: Lónyay Gábor, Cieger
András, Klicsu Ferenc
Az egyeztetések célja mindkét esetben a Lónyay Gábortól kapott, Lónyay Menyhért kézzel
írott Naplójának közkinccsé tételével kapcsolatos megbeszélés. Varga Mihály
pénzügyminiszter úr támogatásával megjelent Napló 1847-48 címet viselő kiadvány
bemutatója itt lesz a Lónyay-Hatvany-villában.
2023. május 13.
A keddi könyvbemutatóról beharangozó jelent meg Keletben. Itt elolvashatod Te is!
2023. május 14.
A május 16.-ai eseményekről már a SZON is beszámolt.
Itt elolvashatod te is!
2023. május 16.
Nagy sikerrel mutattuk be a gróf Lónyay Márta naplóit egybe foglaló kiadványunkat, melynek kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
A szakmai együttműködőnk pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum volt.
A helyszínek: Lónya - Tuzsér - Nyíregyháza.
A meghívót és a fotókat megnézheted itt!
2023. május 17.
2023. május 17.
Az eseményről tájékoztat a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára Is.
Itt elolvashatod Te is.
2023. május 18.
A könyvbemutató nyíregyházi helyszínén ott járt a Kölcsey Televízió is. A híradást itt megnézheted!
2023. május 22.
A könyvbemutatókon a Zemplén Televízió munkatársai is ott voltak.
A tudósításukat 14.18-tól Te is megnézheted itt!
2023. május 25.
A Pénzügyminisztérium együttműködésében megjelent Napló 1847-1848 címet viselő legújabb
kiadványunk bemutatója lesz holnap Budapesten.
Az eseményről a SZON is tájékoztat! Itt elolvashatod te is!
2023. május 26.
A május 26-i budapesti könyvbemutatót a Kelet is beharangozta: itt olvasható.
2023. május 26.
Szervezetünk a Pénzügyminisztériummal közösen szervezte Lónyay Menyhért: Napló 1847-1848 címet viselő kiadvány bemutatóját. A bemutatóra az egykori pénzügyminiszter, miniszterelnök által építtetett, de ma már Lónyay-Hatvany-villában került sor. A rendezvényünket a kiadvány megjelenését is támogató Varga Mihály pénzügyminiszter úr is megtisztelte.
A meghívót, a fotókat és híradásokat megnézheted alább:
Fotók itt!
M1 Híradó 09:11-től.
A Kossuth rádió Déli krónika 12:32:44-től itt.
Demokrata
Magyar Hírlap
Hirado.hu
2023. május 27.
A tegnapi könyvbemutatónkról beszámolt a SZON is. Itt elolvashatod te is!
Made with
WYSIWYG HTML Editor